Ha cicát akarsz örökbe fogadni...

2015. október 28. 20:44 - Macska_fogó

Mi, akik utcáról vagy rossz körülmények közül mentünk cicákat, és gazdit keresünk nekik, miután helyrehoztuk őket, igenis elvárásokat támasztunk azokkal szemben, akiknek odaadjuk ezt az érző élőlényt évekre, vagy akár évtizedekre is. Ezt néhány esetben a gazdijelöltek zokon veszik: "hát nekünk nem elég, hogy befogadják?!"

img_1112.JPG

Sokan valószínűleg közületek sincsenek azzal tisztában, hogy mihez és pontosan miért is ragaszkodunk. Ezért most ezeket leírom, hogy ne haragudjatok ránk, ha meg akarunk győződni arról, hogy az cica, akinek lehet hogy az életét mentettük meg, a lehető legjobb helyre kerül-e. Inkább értsétek meg az okokat, és ez alapján mérlegeljetek, hogy biztosan készen álltok-e egy örökbefogadásra.

Impulzus-jelölt vagy, vagy felelős döntést hoztál?

Rossz példa

Vasárnap délelőtt csörög a telefon. Egy hölgy hív, aki meglátta a netes hirdetésben az egyik kiscicánkat, és neki azonnal kell. El is jönne érte, de elmondja, hogy neki 3 gyereke van. Nagy nehezen kitalálja, hogy a vendégségbe hozzá menő pár egyik felével elfuvarozza magát ide, a másik meg vigyáz a gyerekekre, hiszen neki 3 is van. De hordozója nincs, biztos kell az? Akkor megkéri a párt, hogy az övékét hozzák el, beszél velük. Visszahív, hogy de jó, mert inkább elküldi az ismerős párt, hogy ők hozzák el neki a cicát. Meglepődik, mikor elmondom neki kedvesen, hogy a macska nem egy bútordarab, és csak neki, a gazdinak adom oda, ha úgy döntök. Végül abban maradunk, hogy átgondolja, és visszahív. Többet nem beszéltünk. Őt hívom impulzus-jelöltnek.

Én a legtöbbször nem adok örökbe a cicát az első látogatás után. Azt kérem, hogy jöjjetek el, ismerjétek meg egymást, majd menjetek haza, és gondoljátok át, biztos készen álltok-e erre, és pont ezt a cicát akarjátok-e? Ha igen, akkor kb. 1 hét múlva jöjjetek vissza érte. Ez egy hosszú évekre, vagy akár évtizedekre szóló döntés, ne kapkodjátok el, hozzátok meg felelősen.

Az ivartalanítás fontos-e?

Hosszan tudnék erről beszélni, hogy miért is elavult az a nézet, hogy az ivartalanítás csonkítás, a szabadságától fosztjuk meg az állatot stb. Én is így gondoltam régebben, de azóta már látom, hogy nincs más megoldás. Aki szerint az ivartalanítás erőszak a természeten, attól kérdezem, hogy a vidéken oly megszokott dolog, a kiscicák vízbefojtása jobb? Aki szerint a szabadságától fosztjuk meg a cicát ezzel, az látott már letépett fülű, kikarmolt szemű, vérben úszó kandúrt hazatérni egy másik kandúrral való harc után? Vagy szerinte jobb a nőstény macskának a lakásban 2-3 hétig "bagzania", kielégülés nélkül, folyamatos stresszben? Azokról a betegségekről nem is beszélve, amit az ivartalanítás megelőz. És hogy ez az egyetlen módja jelenleg a további túlszaporodás megelőzésének. A macskák ugyanis nem tudnak óvszert használni, a kóbor cicák pedig nem fognak sorban állni a patikánál fogamzásgátlóért.

Kinti cicának, főleg forgalmas helyre?

csendelet.jpg

Nem minden cicát adunk örökbe kijárósnak. Általában az idős vagy beteg cicákat adjuk csak lakásba, de van olyan szervezet, ami csak lakásba adja minden macskáját, Ezt tudomásul kell venni, ők mentették, ők döntenek. Aki pedig a XI. kerület Fehérvári útra engedné ki nyugodtan a cicáját, abba gondoljon bele, hogy vajon a gyerekét is nyugodtan kiengedné az autók és kamionok közé játszani?

Látogatás előtte és utána

Rossz példa

Idősebb úr levélben érdeklődik egyik cicánk felől. A kérdésekre, hogy hol lesz a cica, volt-e korábban cicája, kiengedné-e stb. flegmán és kioktatóan válaszol. Az elől kifejezetten elzárkózik, hogy meglátogassuk őt akár a cica érkezése előtt, akár később a cicát, ha örökbe adtuk neki. Az ok az, hogy nem bízik bennünk, idegeneket nem enged be a lakásába. A kérdésre, hogy akkor mi miért bízzunk benne, és egyikünk engedje be őt a saját lakásába, hogy megnézze a cicát, már nem válaszol. 

Én mindig fenntartom magamnak a jogot, és sokszor élek is vele, hogy a gazdijelöltet az örökbe adás előtt is meglátogassam, illetve utána is megnézzem, hogy érzi magát a cica. Ennek az az oka, hogy minden állatért, akit befogadtam, felelősséget is vállaltam, és kicsit vagy nagyon meg is szerettem. És ez nem múlik el azzal, hogy örökbe adom neked. Később is, bármikor kérhetsz tőlem segítséget, és ha úgy adódik, visszahozhatod nekem a cicát. De éppen ezért akarom azt is tudni, hogy a lehető legjobb helyre adom, és biztosan jó gazdája leszel. 

Szükséges felszerelések

Jó példa

A cicát meglátogatta a gazdijelölt, majd a következő héten eljött érte, hordozóban hazavitte. Hazaérve rögtön küld emailt fotóval és helyzetjelentéssel, pár nap múlva is magától jelentkezik. 

Nem kell sok minden, etető- és itatótál, alomtál, és egy hordozó. Hordozó nélkül ne tarts macskát, bármikor szükség lehet rá! Vegyük azt, hogy a cicádat hirtelen orvoshoz kell vinni, de az első út hazafelé is túl stresszes lehet neki ahhoz, hogy a kezedben hazavidd. És ha elrohan, könnyen lehet, hogy sosem találod meg.

Felmerülő költségek

Egy macska tartása pénzbe kerül. Túl a kaján és az almon, évente kell oltani, és ha beteg lesz, orvoshoz kell vinni. Ezt tudnod kell, és vállalnod is kell, mert csak így lehetsz felelős állattartó. Ez nem azt jelenti, hogy csak gazdag ember fogadhat örökbe cicát, hanem inkább azt, hogy ezeket be kell tervezned, és áldoznod kell ezekre a kiadásokra. Több esetben láttam, hogy az amúgy szerény körülmények között élő emberek sokkal többet adtak meg az állatuknak, mint azok, akik ezt könnyebben megtehették volna. Mint sok esetben, itt is az számít, hogy meg akarod-e tenni.

Saját vagy bérelt lakásba

12193796_1061229063907970_6405992435261194849_n.jpg

Egy lakástulajdonos megszabhatja, hogy milyen állatot enged be a tulajdonába. Ezért fontos kérdés, hogy saját lakásba laksz-e, és ha nem, akkor rendelkezel-e írásos engedéllyel a tulajdonostól a cicatartásra. Mert ha ez hónapokkal később derül ki, és akkor vagy vissza kell adnod a cicát, vagy gyorsan keresnek kell másik albérletet, az senkinek sem jó. Éppen emiatt egyes szervezetek csak saját tulajdonú lakásba adnak örökbe. Jobb ezeket előre tisztázni.

Harmadik személynek nem átruházható!

Rossz példa

Örökbe adtunk egy macskát szerződéssel és ellenőrzéssel, a szerződésben kikötve, hogy harmadik félnek nem ruházható át, nekünk kell visszaadni, ha nem tudja tartani. Örökbefogadó mégis egy ismerősének adta át az állatot, ahonnan kiszökött, azóta sem tudjuk, él-e még. 

Neked adom örökbe Cirmikét, téged ismertelek meg, neked mondtam el, mit kell tudni Cirmikéről. Ezért, ha te már bármi oknál fogva nem tudsz tovább gondoskodni róla, akkor nekem adhatod csak vissza, nem a Józsinak, aki amúgy is keresett egy cirmost. Lehet, hogy ő nem gondolta át, nem tudja úgy gondozni, és mivel semmilyen felelősséget nem vállalt érte az elején, 1 hónap múlva kiteszi egy dobozban az út mellé Cirmit. Mi pedig sose találjuk meg. 

Oltási és ivartalanítási kötelezettség, chip

Jó példa

A 3 hónaposan örökbefogadott cicát a gazdi 6-7 hónapos kör között ivartalaníttatta, és az oltási könyv ezen részét emailben elküldte egy fotóval együtt, amin látszik, mekkorát nőtt a cica :)

A legtöbb szervezet oltva, ivartalanítva és chipezve adja örökbe a felnőtt állatait, a túl fiatalokat pedig oltási és ivartalanítási kötelezettséggel. Ezeket ellenőrizzük is, akár csak azzal, hogy elküldöd a lefotózott oltási könyvet, de a személyes látogatás alkalmával is meggyőződhetünk erről. A chipet pedig minél hamarabb írd át a te elérhetőségeidre, hogy ha bármi történik a cicáddal, megtaláljanak téged.

Szerződés szerint

Rossz példa

Szintén szerződéses örökbefogadás után másnál hagyta örökbefogadó az állatot a tudtunk nélkül, akit mi nem tudtunk ugye így ellenőrizni. Ez az ember nem törődött az állattal, aki végül hosszú kínok után elpusztult - fiatalon, úgy, hogy egészségesen lett átadva. A stressz, a rossz körülmények, az éhezés és az orvosi ellátás hiánya miatt halt meg.

Az örökbe adásról és a fentiekről én mindig szerződést íratok alá, ennek megszegése szerződésszegésnek minősül és bírósági eljárást is vonhat maga után. Természetesen nem az a célom, hogy boldog-boldogtalant bepereljek, de tudd, hogy ha a fentieknek nem tudsz eleget tenni, és ezzel az állatnak bajt okozol, akkor azért hivatalos helyen is felelősségre lehet vonni.

Idős embernek fiatal állatot?

Jó példa

Egy pár rendszeresen 10 év feletti cicákat fogad örökbe, hogy nekik tudjanak biztosítani a hátralévő évekre még boldog életet. A cicákat jól táplálják, foglalkoznak velük, szükség esetén orvoshoz viszik, és nagyon szeretik. Szerintük nincs hálásabb egy idős cicánál.

Én személy szerint idős embernek csak már idősebb állatot adok szívesen. Egyrészt, mert egy kölyökmacska- vagy kutya mozgásigényét nehezebben tudja kielégíteni egy idősebb ember. Másrészt pedig, mert akár 20 évig is elélhet egy macska. Ha a gazdi hamarabb megy el, akkor az a cicának lelkileg is rossz, és egy középkorú vagy netán idős cicának sokkal nehezebb új gazdit találni.

Támogatás

10422048_1061228963907980_1418745915828815816_n.jpg

Ha én, aki felkaroltam ezt a cicát, akit be akarsz fogadni, ápoltam, etettem, orvoshoz vittem és ezt fizettem, azt kérem tőled, hogy legalább ezen költségek egy részét térítsd meg nekem, akkor ebben azt lásd, ami. Ugyanis ezt a pénzt további macskák mentésére fogom felhasználni.

Az állatvédő is ember

Értsd meg kérlek azt is, hogy az állatvédők többsége önkéntes. Mellette dolgozik ugyanúgy, mint te, van családja, ugyanúgy, mint neked. Saját szabadidejében, saját költségén menti az állatokat. Ha azt kéri, hogy este hívd, akkor tegyél úgy. Ha ingerült vagy türelmetlen, akkor az csak azért lehet, mert sok állat sorsa függ tőle, és a lehető legjobbat akarja nekik, ami sosem könnyű. Ezért ne az ellenséget lásd benne, hanem a barátot. Segíts neki, hogy ő is segíthessen neked.

És amivel a legnagyobb boldogságot tudod neki okozni, az az, ha látja, hogy jó helyen van nálad a kis védence, Ezért küldj neki néha fotókat és beszámolót a kedvencedről, engedd hogy meglátogassa, mert biztos lehetsz benne, hogy nagyon hálás lesz érte.

Évtizedekre szóló döntés

Ezt nem győzőm eléggé hangsúlyozni, mert ez a legfontosabb. Ha befogadsz egy macskát vagy kutyát, akkor az örökre szól, ezért örökbefogadás. Egy cica esetében ez húsz év is lehet, ameddig felelősséggel tartozol érte. Rendszeresen kell vele foglalkoznod, etetned kell, takarítanod utána, orvoshoz vinni vagy játszanod vele. Felelős döntést kell hoznod, mert őt nem viheted vissza a boltba, hogy mégsem kell. Ahogy a Kis Hercegben is olvastad: 

Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.

Gondolkodj tehát és dönts felelősen, mert így lesz csak örömöd hosszú éveken át a választott cicában!

Update: A kommentek után látom, hogy sokan mennyire nincsenek tisztában, mit is jelent egy állat örökbefogadása. Hogy egy életről fogtok így gondoskodni, és vállalatok érte felelősséget. Ha semmiképpen nem érted ezt meg, akkor gondolj arra, hogy egy gyereket fogadsz örökbe. Egy ilyen döntés előtt átgondolod, hogy megvannak-e az anyagi lehetőségeid? Hogy tudsz-e évtizedeken át gondoskodni róla? Tudsz-e megfelelő környezetet biztosítani neki? És szeretni fogod-e? Egy gyerek örökbefogadásánál tudod, hogy szintén leellenőrzik a jelentkező párokat, meglátogatják őket az otthonukban, és később is elmehetnek hozzájuk? Miért lenne ez másképpen egy macska esetében? Azért mert ő "csak egy macska"? Ha így gondolod, akkor neked nem való macska. A macska ugyanis nem egy tárgy, hanem egy érző élőlény. Szóval inkább gondold át, hogy akarod-e ezt, mert ha kétségeid vannak, akkor inkább ne legyél örökbefogadó. Hozd meg előbb a döntést, és utána cselekedj.

40 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretemacicam.blog.hu/api/trackback/id/tr5114824234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Udo von Schmetterling 2015.10.29. 19:56:24

"Jézuskára" adoptáltam a kis kukát,a családnak.
Alommal,kajával a csomagtartóban,vadi új hordozóval mentem érte.
5 év alatt,megneveltük egymást.
Mászókát építettem,ivartalaníttattam.
Már elfelejtette,hogy csöves volt,válogat.(megteheti)
Ha hazaérünk sikítozva,dorombolva,dörgölőzve,dagasztva fogad,látszik rajta az öröm.
(Miközben a hozzászólásomat gépelem,a párnám előtt az ágytakarón,a helyemen horpaszt.Én a földön ülök :) )
Valószínűleg jól választottam ki életem első cicóját!

Macska_fogó 2015.10.29. 20:40:16

@Udo von Schmetterling: szerintem is, gratulálok a választásodhoz! :)

apriliars 2015.10.29. 21:15:03

Most halál komolyan. Kis hazánk tele van egész nyáron frissen született házi cicákkal.

Miért vállalnám egy túl lelkes aktivista személy látogatását, meg valamiféle szerződés aláírogatását, ahol ezek szerint mindenféle szankciókkal fenyegetnek, ha ilyen "túlkínálat" van örökbe fogadható állatokból és lehet cicát szerezni enélkül a herce-hurca nélkül is?

Ne haragudj. Biztos nem fogsz egyetérteni velem, de szerintem eltévesztitek a felállást és lehet, hogy ezzel pont a cicákkal szúrtok ki.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.29. 21:27:03

Idén április közepén egy csont-bőrré lefogyott, 7-8 hónaposnak tűnő (már a végleges fogai voltak) kiskandúrt találtunk a konyhaablak előtt. Minden csigolyája kiállt a hátán, a medencecsontja is erősen kidudorodott, olyan sovány volt. Az eredetileg cirmos cica bundája nagy része rozsdabarna volt a paraziták miatt, de bolhát már nem találtunk benne, vagyis már a bolhák is jobb állapotú "gazdát" kerestek maguknak. Mindkét szeméből sűrű váladék folyt.

Nem egészen másfél kilós volt. Valószínűnek tartom, hogy egész életében éhezett, talán már az anyja is éhezett, miközben szoptatta. Kandúr létére egészen vékony csontú, szinte filigrán cica volt és az is maradt. Azt hiszem, a gyerekkori nélkülözést már nem tudja teljesen kinőni.

Szegénykém biztos azért jött hozzánk, mert máshonnan elzavarták.

Elkezdtem etetni kiscicának való táppal és csirkemellfilével, a szemére is kapott gyógyszert, folyamatosan keféltem ki a bundájából a kihulló rozsdabarna szőrszálakat - meglepő türelemmel viselte, sőt élvezte. Három hónappal már 3.5 kilós volt, szépen kigömbölyödött, időközben az ivartalanítása is megtörtént.

Nagyon hálás, ragaszkodó szép szobacica lett belőle.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.29. 21:37:33

@Lev-IT-acio:

"Miért vállalnám egy túl lelkes aktivista személy látogatását"

A lelkiismeretesség szerinted túlzott lelkesség? Te 10 évente befogadsz egy cicát, ő hetente megment ugyanennyit. Semmi erkölcsi alapod nincs leszólni őt.

"meg valamiféle szerződés aláírogatását, ahol ezek szerint mindenféle szankciókkal fenyegetnek"

Aki rosszul bánik egy állattal, azt a törvény is fenyegeti, bár ugye sajnos ennek legtöbbször senki nem szerez érvényt.

Ha tisztességes, állatszerető ember vagy, akkor mindenféle szerződés nélkül is felelősséggel és szeretettel bánsz az örökbefogadott cicáddal - függetlenül attól, hogyan jutottál hozzá. Akkor viszont miért is zavar téged, ha meg akar győződni arról, hogy jól bánsz a cicával? Ő munkát, pénzt és szeretetet "invesztált" a cicába, szerete biztos lenni abban, hogy jó helyre került. Hiszen ő nem ismer téged, lehetsz akár felelőtlen - vagy ami még rosszabb, állatkínzó is.

Ha ez nem tetszik neked, ne tőle szerezz cicát. Ahogy írod, van épp elég kidobott cica, válogathatsz.

apriliars 2015.10.29. 21:46:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Gondolom neki végtelen kapacitása van macskáknak segíteni, akármennyit betud fogadni.

Ha nem akkor azzal, hogy egy csomó embert elriaszt (mert elitélhetsz, de hidd el macskaszerető/tartó ember vagyok. Idáig majd minden macskámat a vízbefojtás, vagy agyoncsapás elől hoztam el életemben) a saját kapacitásait korlátozza és rontja a kobor cicák esélyeit.

Nem hiszem, hogy rögtön állatkínzóvá válok, ha nem vállalom - igenis túl lelkes - állatvédők vegzálását. Ha így álltok amúgy is az örökbefogadókhoz akkor tényleg nehéz lehet tőled állatot szerezni.

apriliars 2015.10.29. 21:48:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ha ez nem tetszik neked, ne tőle szerezz cicát. Ahogy írod, van épp elég kidobott cica, válogathatsz.

Nem akartam mert mint írtam van. De azért remélem a blogon még leírhatom a véleményemet akkor is ha én nem csirkemellfilével etetem a macskámat, én ugyanis örülök, ha a gyerekeimnek jut olyan.

Macska_fogó 2015.10.29. 22:09:10

@Lev-IT-acio: Teljesen egyetértek veled, tedd azt, amit mondtál. Bár gondolom ezt sose tetted még meg.
Sosem töltöttél éjszakákat egy macskacsapda közelében, várva, hogy az az utcacica, aki annyira fél, hogy nem mer odajönni hozzád, az éhségét engedje felülkerekedni és besétáljon a csapdába. Nem vitted el ezek után a saját otthonodba, majd orvoshoz, aki ivartalanította, oltotta és féregtelenítette. Ezután nem kezdet el őt szocializálni, ami alatt azt értem, hogy hosszú hetek vagy hónapok lassú munkája árán megbízzon benned és jól érezze magát. Persze minden költséget te fizess, és ne sajnáld az időd és az energiád.
Mert tudod mi ezt minden macskával megtesszük. És szerintem nem ez az egyszerűbb út. Egyszerűbb az neked, hogy ezek után egy szinte "kész", vagyis örökbefogadható cicát adok neked, akivel mindezeket neked már nem kell végigcsinálnod. És abban az esetben igenis fogadd el az én feltételeimet. Ha pedig nem akarod, akkor csináld végig magad, örülni is fogok neki és meg is foglak dicsérni, mert akkor én egy másik cicát menthetek meg.
De a legjobb az lenne, ha a második mondatod ellen tenne mindenki, és ivartalanítaná a cicáját. Akkor ugyanis nem lenne szükség ezekre a szemét állatvédőkre.

Macska_fogó 2015.10.29. 22:16:10

@Lev-IT-acio: Sosem mentettél még meg állatot, ebben biztos vagyok. Mert ha így tettél volna, akkor tudnád, hogy azért a kis életét örökké felelősséget vállaltál. És nem olvastad el elég figyelmesen a cikket. Van benne több olyan példa, ahol azt írom le, hogyan haltak meg a "gazdinál" a korábbi mentett állataim. Azt kívánom, hogy sose keljem ezt átélned. De hidd el, hogy ezek után inkább vállalom, hogy egy jó gazdit elküldök, mint azt, hogy még egy macska meghaljon azért, mert én nem voltam elég figyelmes. Inkább töltsön nálam több időt, de éljen sokáig boldogan.
Én örülnék a legjobban, ha nem kellene ilyen szigorúan szűrnöm, de vajon ahhoz felelősebb állattartók kellenének hazánkba. Majd egyszer ez is eljön. Addig viszont én döntöm el, hogy kire bízok egy életet, aki nekem köszönheti azt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.29. 22:22:55

@Lev-IT-acio:

"Gondolom neki végtelen kapacitása van macskáknak segíteni, akármennyit betud fogadni. "

És még van bőr a képeden gúnyolódni. :( Szar alak lehetsz, annyi szent.

"Kis hazánk tele van egész nyáron frissen született házi cicákkal. "

Egy 2 hónapos kiscicát könnyű szocializálni. Ezt teszed te. Egy x éves kóbor cicát már sokkal nehezebb, és persze sokkal több munka is. Ezt teszi ő.

Elég alja ember lehetsz, ha te, aki a könnyebbik végét fogod meg a dolognak, lebecsülöd vagy ócsárlod azt, aki a nehezebbiket.

"ha én nem csirkemellfilével etetem a macskámat, én ugyanis örülök, ha a gyerekeimnek jut olyan"

Egy legyengült, beteg állatot nem úgy kell táplálni, mint egy jó erőben lévőt. Ha te ezen csúfolódsz, akkor csak azt bizonyítod, hogy fogalmad sincs arról, hogyan kell egy beteg állattal bánni.

"a saját kapacitásait korlátozza"

Szerinted. Szerintem meg éppenhogy nem korlátozza, hanem kíméli a kapacitásait, mert így nem dolgozik hiába azáltal, hogy méltatlannak adja a cicát, aki nem jól bánik vele, hagyja elszökni, nem viszi orvoshoz stb.

"és rontja a kobor cicák esélyeit"

Azzal, hogy megmenti őket? Vicces emberke lehetsz.

"Ha így álltok amúgy is az örökbefogadókhoz akkor tényleg nehéz lehet tőled állatot szerezni."

Remélem is, hogy nehéz tőle állatot szerezni. Legalábbis a felelőtlen emberek számára nehéz. :)

apriliars 2015.10.29. 22:27:02

@Macska_fogó:
Nem mondtam, hogy szemetek lennétek, azt sem, hogy haszontalan lenne az erőfeszítésetek. Akarhattok ellenséget látni bennem, pedig szerintem csak őszinte vagyok. Lehet ezt más nem mondja meg nektek. Egyszerűen csak x% al kevesebb a potenciális örökbefogadó gazdik mennyisége. (Persze lehet, hogy rosszul gondolom és így is bőven ti válogattok, ezt te látod)

Nem, nem értem, hogy minek kell ilyen szigorú feltételek szabni. Nem látom be, hogy milyen előnyöm származik mint örökbefogadónak mondjuk abból, hogy elfogadok ilyen feltételeket? Vagy bárkinek?

Mondhatod, hogy "kész" a cica ami nem igaz, hiszen a gazdi-cica kapcsolat ez esetben is 0-ról indul. Ezenkívül nem az állatorvosi látogatásokat kell ezek szerint az első hetekben megszerveznem, hanem a te látogatásodat, (meg a jogászom szakvéleményét a szerződéshez ;) )

apriliars 2015.10.29. 22:30:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
A hozzászólásodban két három alkalommal minősítgetsz szar embernek.

Szerintem ezzel igazából magadat minősítetted...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.29. 22:32:28

@Lev-IT-acio:

"Nem látom be, hogy milyen előnyöm származik mint örökbefogadónak mondjuk abból, hogy elfogadok ilyen feltételeket?"

Talán felfoghatatlan számodra, de ezek a feltételek nem a te előnyödet hivatottak szolgálni, hanem a cicáét.

"A hozzászólásodban két három alkalommal minősítgetsz szar embernek. "

A szavaid alapján nem tudlak másnak minősíteni. Túl fogod élni. :D

Macska_fogó 2015.10.29. 22:32:46

@Lev-IT-acio: Először is bőven elmond mindent rólad az a gúny, amiben írsz. A stílus maga az ember. És előttem már sok mindent megválaszoltak neked itt, ezért feleslegesnek tartom, hogy ismét reagáljak rájuk. Már csak azért is, mert láthatóan nem akarod érteni. És én neked biztos nem adnék cicát, ha így állnál akkor is hozzá. Viszont drukkolok neked, hogy minél többet menthess magad az utcáról.

apriliars 2015.10.29. 22:40:55

@Macska_fogó:
Te is minősítesz. Grat.

Idáig 3-at mentettem meg a biztos haláltól, igaz én nem vagyok aktivista.

Te sem akarod érteni amit én írok. Ezt sajnálom, mert én kikapcsolom a gépet és vidáman elélek a cicámmal. De te továbbra sem fogod megérteni, hogy miért ilyen kevés az örökbefogadó.

Talán majd néhány hét múlva - ha sikerül a saját kis világodból kitekinteni egyszer - újra eszedbe jutnak a hozzászólásaim és végig gondolod, hogy milyen szemszögből nézem én a kérdést és miben próbáltam segíteni neked. Akkor talán felsejlik valami...

További szép estét.

Mikrobi 2015.10.29. 22:44:09

Többet kéne emberekkel foglalkoznod és kevesebbet állatokkal.

Macska_fogó 2015.10.29. 22:51:31

@Lev-IT-acio: Igen, minősítelek, ahogy te is engem, nem értem, mi ezzel a bajod. Ahogy írod, nem vagy "akitvista". Gondolom arra gondolsz, hogy nem mentesz meg napi szinten állatokat. Ezzel sincs semmi baj. Nagyon jó dolog, hogy már 3 cicát megmentettél, bárcsak mindenki így tett volna, akkor kevesebb dolgom lenne.
Értem én az álláspontod, csak nem értek vele egyet. És ezt hadd engedjem meg magamnak. Mert én lehet, hogy heti szinten mentek meg annyi macskát, mint amennyit eddig te. Ezzel nem le kicsinyleni akarom, amit te tettél, csak értsd meg, hogy ez egy teljesen más kategória.
Ezért visszautasítom azt, hogy még te oktass ki engem, amikor fogalmad sincs, hogy én mit csinálok. Majd akkor fogadok el tőled tanácsot, ha többet tettél ezekért az állatokért, mint én. Addig viszont én úgy csinálom, ahogy szerintem helyes.
Köszönöm a megértésed :)

Macska_fogó 2015.10.29. 23:03:42

@Mikrobi: Emberekkel foglalkozom a munkám során minden nap :D
Okoskodó megjegyzéseket nem kérek, ha érdemben tudsz hozzászólni a poszthoz, annak örülök. Szép estét!

huracan1 2015.10.30. 07:53:29

Arrogáns, kioktató, helyenként lekezelő stílusú írás, ami a jó ügyet nem segíti, függetlenül a szándéktól. :( Szerencsére egyikünket sem fenyegeti a veszély, hogy bármikor is dolgunk lesz egymással cica ügyben. :)

Liza Magyar 2015.10.30. 19:57:25

nagyon jó írás, annyira, hogy regisztráltam, ide, hogy kommentelhessek! :D
mindez nagyon fontos, és teljesen egyetértek. nem értem, hogy nem lehet megérteni ezeket a dolgokat... és főleg, min háborodnak fel?
egyszerűen sokan nem értik meg, hogy ez tényleg a cica érdekét szolgálja :(
sokan el sem tudják képzelni, milyen borzalmak és milyen gonosz emberek léteznek...

mi 3 hónapja fogadtuk örökbe életünk első cicáját :) ő is mentett, kb. egy éves :) kis tündérke, imádjuk :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.30. 20:31:19

@Liza Magyar:

Fényképet róla!

A mi kis mentettünk, persze már nem csontsoványan (a jobboldali cica):

p1.picsto.re/SiKVj.JPG

Két másik friss mentemény, testvérek (nem kétfejű cica):

p1.picsto.re/FL2tN.JPG

Macska_fogó 2015.10.30. 20:39:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: gratulálok, remélem sokáig lesztek vele boldogok!

Macska_fogó 2015.10.30. 20:43:35

@huracan1: ha így gondolod, akkor én is ezt remélem :) De sosem tudhatod, hogy lesz-e "dolgunk cica ügyben", és valószínűnek tartom, hogy akkor én tudok majd neked segíteni ;) Vagyis a macskádnak :)

Macska_fogó 2015.10.30. 20:45:36

@Liza Magyar: örülök, hogy hasonlóan gondolod te is :)
Kívánom hogy sokáig legyen a szemetek fénye a cicátok!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.30. 21:08:00

@Liza Magyar:
@Macska_fogó:

Tündérke. :)

Ő egy régebbi menteményünk, 2 hónaposan fogadtuk be, még ma is velünk él, ma már 9 éves. A képen kb. 5 éves:

p1.picsto.re/WkKbf.JPG

Na jó, befejezem a dicsekvést. :)

Liza Magyar 2015.10.30. 23:38:26

@Kovacs Nocraft
nagyon édesek :)))

huracan1 2015.10.31. 02:23:27

@Macska_fogó: nekem nincs macskám, már csak ezért is kizárt, hogy összehozzon minket a sors bármikor is. Nekem családtagjaim vannak abból az okból kifolyólag, hogy egy vagyok azok közül, akik felelős döntéseket hoznak, amik egy életre szólnak. Háziállat, házastárs, gyermekek - mind egymásért vagyunk, így még abban az esetben is kizárt, hogy bármikor is segíts bármelyik hozzátartozómnak, ha feldobom a pacskert. ;)

fiona63 2015.11.01. 17:35:35

Igen egy ideális világban. :). Szerintem aki veszi a fáradságot és kimegy a menhelyre, pénzt áldoz egy cicára és nem a neten hirdetett ingyencicák közül választ, valamennyire már bizonyos dolgokkal tisztában van. Szerintem az élettörténetem, anyagi helyzetem, a lakásom kinézete nem tartozik az örökbe adóra. Bennem visszatetszést kelt. Milyen jogon ítél meg engem bárki is, hogy alkalmas vagyok-e egy macska tartására? És igen, a lakásom pedig nem átjáróház, az életem pedig nem közkincs. Ne látogasson meg a macskamentő hívás nélkül. Ha akarom, küldök fényképet, Természetesen az ivartalanítás szükségességét nem vitatom. És saját tapasztalat, hogy az örökbe adandó kisállatról az ilyesfajta "gondos megmentők'' hány bőrt akarnak lehúzni. A kötelező költségeken kívül még pluszban kérnek sok mindent. Ezért fontos nekik az anyagi helyzet, és nem azért, mert olyan jó fejek .Ezzel lehetetlenítik el sok esetben a rendesen működő állatmenhelyek és állatvédők munkáját. A Facebookon tucatjával vannak az ebből megélni szándékozók, és megy is nekik :(. Ezzel a cikkel sikerült őket jól megtámogatni. Inkább ezzel kellene foglalkozni először is, megtisztítani ezektől az emberektől az állatvédelmet. Csak halkan jegyezném meg, 4 macskám van, ezek kózül 3 menhelyes. Ja és nem vizsgáztatott senki, amikor örökbe fogadtam őket. Nem oktattak ki, mégis felelősnek érzem magam értük. Befordult állatvédő kioktatása nélkül is tudom a kötelességem, sok más emberrel együtt. Szerintem az egész cikk egy öngól.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.01. 18:01:33

@fiona63:

"Szerintem az élettörténetem, anyagi helyzetem, a lakásom kinézete nem tartozik az örökbe adóra."

Az anyagi helyzeted annyiban igen, hogy képesnek kell lenned orvoshoz vinnia a cicát, ha beteg.

"Milyen jogon ítél meg engem bárki is, hogy alkalmas vagyok-e egy macska tartására?"

Azon a jogon, hogy az ő cicáját akarod elvinni. Hidd el, ha máshonnan szerzel cicát, nem fog akarni meglátogatni téged.

Btw.: A védőnővel is így beszélsz, amikor meglátogat téged és a gyerekedet? Ráadásul ez esetben nem is egy egyszerű szerződés, hanem törvény kötelez téged a fogadására.

"Milyen jogon ítél meg engem bárki is, hogy alkalmas vagyok-e egy macska tartására?"

Azon a jogon, hogy egyrészt nálad sokkal több tapasztalata van, másrészt mert az ő cicáját akarod elvinni. Hidd el, ha máshonnan szerzel cicát, nem fog foglalkozni veled. Max. az állatvédők teszik, ha rosszul bánsz a cicáddal.

"És saját tapasztalat, hogy az örökbe adandó kisállatról az ilyesfajta "gondos megmentők'' hány bőrt akarnak lehúzni. A kötelező költségeken kívül még pluszban kérnek sok mindent. Ezért fontos nekik az anyagi helyzet, és nem azért, mert olyan jó fejek."

Ezt a vádaskodást bizonyítani is tudod?

"Inkább ezzel kellene foglalkozni először is, megtisztítani ezektől az emberektől az állatvédelmet."

Rajta, kezdd el, ne csak vádaskodj. Jótanácsokkal mindenhol tele a padlás, a változatosság kedvéért mások megvádolása helyett csinálj is valamit. Miért csak a szádat járatod és másokat vádolsz?

fiona63 2015.11.01. 19:21:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Üdv. Aki egy cicát egy gyerekhez hasonlít, az kezeltesse magát. Két gyereket felneveltem. Ha valaki vevő a fontoskodásodra, lelke rajta. Nekem személy szerint visszatetsző az effajta gondoskodás. Úgyhogy ha találsz olyat, aki ezeknek a feltételeknek meg akar felelni, hajrá. de akkor nem kell siránkozni azon, hogy senki sem fogadja örökbe a kis védencedet. Az, hogy Te így akarsz örökbe adni a te dolgod, csak sajnos az emberek általánosítanak. Minden állatvédelemben dolgozó a legjobbat szeretné a védenceinek. De van egy határ. És ezt ez az írás túllépte. Nem csak a számat járatom, akik ismernek, tudják. De ez nem tartozik rád.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.01. 20:08:14

@fiona63:

"Aki egy cicát egy gyerekhez hasonlít, az kezeltesse magát. "

Aki a kommentemből ezt olvassa ki, AZ kezeltesse magát. :)

"Nekem személy szerint visszatetsző az effajta gondoskodás."

OK, jogod van a saját személyes véleményedhez.

"ha találsz olyat, aki ezeknek a feltételeknek meg akar felelni, hajrá"

Egy cicát így fogadtunk örökbe. Az Illatos útról hozták ki nekünk, és a félholt, lesoványodott, beteg, már elaltatásra kijelölt cicából pompás cicát varázsoltunk.

"Az, hogy Te így akarsz örökbe adni a te dolgod"

Írtam már, hogy mi nem adunk örökbe cicákat.

"De van egy határ. És ezt ez az írás túllépte."

Mely határt ugye te vagy jogosult meghúzni, ugye? Max. magadnak húzhatod meg, ami természetesen a te magánügyed. Hidd el, jó sok olyan ember van, akik szerint a posztban leírt elvárások teljesen érthetőek és normálisak. És ezek az emberek azt is megértik, hogy mindez a cicák érdekét szolgálja, mivel az örökbeadás célja az, hogy a cica jó gazdához kerüljön.

Valamit próbálj ui. felfogni: Te bizonyára felelős és jó gazdinak tartod magad. Na de az örökbeadó miért hinné ezt el bemondásra? Ha én ismeretlenként becsöngetek hozzád azzal, hogy az iskola megbízásából begyűjtöm az osztálypénzt, bemondásra elhiszed és pénzt adsz nekem?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.01. 20:09:00

@fiona63:

"Nem csak a számat járatom, akik ismernek, tudják. De ez nem tartozik rád."

Nyugi, nem is érdekel.

Macska_fogó 2015.11.01. 20:18:33

@fiona63: Most szólok, hogy hagyd abba a személyeskedést és mások kommentelők sértegetését, mert a következőnél törölni fogom a hozzászólásod és kitiltalak. A véleményed kérlek hogy kulturált formában fejezd ki. Köszönöm!
A tartalmi részekhez nem kívánok hozzászólni, egyrészt mert más már megtette helyettem, másrészt mert olyan valaki véleménye ez, aki saját bevallása szerint sincs otthon az állatvédelemben, mégis pontosan tudja, hogyan kell ezt csinálni.

Macska_fogó 2015.11.01. 20:24:46

@fiona63: Na talán egy valamire mégis reagálok. A vádaskodásodra, hogy az állatvédől lehúzósak. Ezt kikérem magamnak. Igen, sok olyan ember van, aki átveri a másikat, tudnék én is sorolni neveket. De vajon emiatt minden állatvédőre igaz ez? Ez olyan, mintha azt mondanám, mivel engem a házam építésénél lenyúlt a vállalkozó, ezért minden építőiparos csaló. Mert egy magát rendőrnek kiadó szélhámos pénzt csalt ki tőlem, ezért minden rendőr hazug. Mert engem kizsebelt egy kiskölyök a villamoson, ezért minden gyerek tolvaj. Ugye ezt te sem gondolod így? Na akkor légy oly kedves és az alapján ítélj meg engem, amit tettem és teszek, ne más emberek tettei alapján, akikhez semmi közöm. Köszönöm!

fiona63 2015.11.02. 09:19:48

Kedves Macskafogó! Mint már említettem, az emberek általánosítanak. Hiába vagy a becsület mintapéldánya, ha mások nem ezt teszik. A jó nem terjed olyan gyorsan, mint a rossz tapasztalat. A legtöbbet azért, hogy a nem állatvédelembe tartozók eltűnjenek, a becsületesek tehetnék. Nem kikérni kellene az én véleményem, hanem összefogva ellenük tenni valamit. És nyugodtan kitilthatsz innen. Attól még fenntartom a véleményem, hogy olyan helyről fogadok örökbe, ahol emberként, bizalommal kezelnek és nem kioktatnak és a társadalmi helyzetem alapján ítélnek meg. Ez nagyfokú szereptévesztés. Ja és csak az emberek elijesztésére szolgál.

Macska_fogó 2015.11.02. 23:53:06

@fiona63: Nem oktattalak ki, éppen te vagy az, aki másoknak akarja megmondani, hogyan csinálják a dolgukat. És látom, hogy általánosítasz, csak azt nem értem, miért mindenben a legrosszabbat látod. Például nem azt írtam, hogy akármikor megjelenek egy gazdinál ellenőrizni, hogy bánnak a cicával. Természetesen ezt előre egyeztetjük, és akkor megyek, amikor mindkettőnknek jó. Nem is értem, hogy merült ez fel benned. A bizalmat viszont ki kell érdemelni, gondolom te sem engedsz fel egy idegent a lakásodra és adod oda neki a legfontosabb értékeid megőrzésre.
Amit ismét rosszul látsz, hogy az általad nem az állatvédelembe tartozóknak nevezett egyének eltűnését nem csak a becsületes állatvédők tudják elérni, ugyanolyan fontos szerepet játszanak a létezésükben azok az emberek, akik tőlük (szaporítótól) vásárolnak, akik megtűrik és félrenéznek.
Ha te megijedsz attól, hogy én tudni akarom, hogy jó helyen lesz-e nálad egy állat, akkor ennek nyilván van alapja.
Nem szeretném ezt a vitát tovább folytatni, csak egyet szeretnék leszögezni, mert szerintem itt érted félre az egészet. Én minden állatért, amit befogadtam, felelősséget vállalok. Azután is, hogy örökbe adtam neked. Ha nem tudod tovább tartani, akkor visszaveszem, igyekszem figyelemmel kísérni a sorsát, és boldogsággal tölt el, ha látom, hogy jól érzi magát, és jó helyre adtam. De ha rossz kezekbe kerül, akkor én vagyok a hibás, mert én adtam neked. Ezért nem adom akárkinek, akárhova. Ezt kellene megértened, és akkor te is belátnád, milyen felesleges a kiakadásod.

fiona63 2015.11.03. 08:54:57

Szia! Szerintem inkább abban kellene áttörést elérni, ha már az állatvédelemről beszélünk, hogy a macskák is legyenek csipezve, regisztrálva, az ivartalanítási kötelezettség legyen számon kérve, ez megoldható lenne a csipezés miatt. Törvény kötelezze a nem tenyészteni szánt állatok ivartalanítására a gazdát a cica meghatározott életkorában. Fizessen büntetést az, aki nem tesz eleget ennek. És igen a pénztelenség miatt eleinte sok cica kerülne az utcára, de amint a környező, állattartási kultúrával rendelkező, törvénnyel szabályozott országokban ez látható, hosszú távra megoldást jelentene. Nem megfelelő tartás esetén az Állatvédőrség kompetens. Bár még igazán kevés állatkínzással kapcsolatos ügy kapott publicitást, azért születtek már példaértékű ítéletek az intézkedéseik nyomán. Aztán az állatorvosok bevonásával (ezt gondolom a legnehezebbnek) a kóbormacska-telepek, kolóniák ivartalanítását is lehetne rendezni, hiszen a legtöbb betegség hordozói ők (Corona vírus, FELV, FIP stb.). Szóval, ha már állatvédelemről esett szó... Megértem azt is, hogy mindenki szeretné, ha a védence kanapémacska lehetne. De egy 70-80-as létszámú menhelyen a leírtak sok része kivitelezhetetlen.

Macska_fogó 2015.11.04. 00:01:16

@fiona63: ezek mind nagyon jó dolgok, csak ez nem az én feladatom. Ezt a jogalkotók vihetik véghez, illetve a hatóságok. Ők pedig akkor fognak ebben lépni, ha tömegek gyakorolnak rájuk nyomást. Ezért itt a felvilágosítás és az emberek gondolkodásának a megváltoztatás lehet az eszköz, ami viszont hosszú folyamat.
A kolóniák ivartalanítását most is rengeteg önkéntes és szervezet végzi őket segítő állatorvosokkal. És azt se felejtsük el, hogy ezek a kóborkák a felelőtlen gazdák miatt kerültek utcára. De ebben gyakorlatilag bárki segédkezhet, aki akar, ha valóban akar. Ha segíteni akarsz, te is megteheted, és akkor valóban teszel valamit ezekért az állatokért. És akkor majd meglátod, hogy mi kivitelezhető, és hogyan éri csak meg ezt csinálni. Ha részt akarsz benne venni, akkor jelezd, és segítek. Addig viszont hidd el nekem, ami napi szinten csinálja, hogy máshogy ennek nincs értelme.

fiona63 2015.11.04. 11:02:40

Szia! De igen, a törvények csak úgy születhetnek meg az állatvédelemben, ha egységes kiállás van értük, úgyhogy ezért tenni, szerintem, minden állatvédőnek kell és kötelessége. A törvényalkotók nem fogják megkérdezni, hogy nem akarjátok esetleg ezt vagy azt, mert akkor törvénybe iktatjuk. Lehet, hogy kellene egy aláírásgyűjtést szervezni (lásd a farkas esetét). A felvilágosítás, a prevenció bár fontos, de ahogy látjuk, semmire sem elég. Köszönöm, a felajánlást, de már így is szinte minden szabadidőmet ezzel töltöm, és régóta. Olyan ez, mint lyukas pohárral vizet merni a Dunából. :)